Tapi volt a kutyám
Tapi volt a kutyám
Büszkén mondom,
Nem haragszok ha valaki rajtam nevet nagyot,
miért ezt az ebet tartom
egyik legjobb barátomnak a világon.
Néha azért,
csak elszökött
akármilyen magas
volt a kapu
mi akadályt jelentett neki
a szökés miatt.
Szép kutya volt,
és jó házőrző.
Németjuhász féleség,
ez nem meglepő.
Néha azért őt is elengedtük,
a vén öreg kutyuskát,
mert mindig láncnál volt,
a veszély elkerüléséért, ám.
De elkellett engedni,
néha kicsit játszani.
Mert neki is jár az élet
egyik nagy szelete,
amely tele van
szeretettel szelve.
Régen még a folyóhoz,
is elengedtük őt,
persze mi is ott voltunk,
őrizni őt.
Ugatása,
szinte mint egy fajtiszta
németjuhász ebnek,
de azok a kutyák,
kik ilyen fajták,
sohase voltak ilyenek,
mint Tapi,
hogy ilyen hűséges ebek.
De aztán egyszer eljött
a nagy nap,
mikor Tapinak reggel
búcsút se hagytak,
hogy elmondjam neki
hozá utolsó szavaimat,
mivel a daganat
csak egyre jobban duzzadt,
altatás várt reá
nagy búval.
S aznap reggel,
mikor felkeltem,
nagy ijedten megkérdeztem:
Hol van Tapi? Elengedtétek?
s válasz ez volt:
Nem. Tapi végleg elment.
Ekkor felmentem az emeletre,
s ott sírdogáltam,
végig egész napomat,
Tapira rászánva
hogy ő sajnos elment végleg,
pedig jó barátom
akkoriban csak ő volt
ezen a világon.
Írta: Bogi
